Elakadás

Az elmúlt télen nehézkesen ment minden. Azt a kevéske időt, amit a lovakkal töltöttem, kettejük között el is kellett osszam. Legtöbbször csak lemozgattam őket, egy pucolás, nyergelés, lovaglás bele se fért sajnos…

Nagyon bosszantott, hogy úgy láttam, sehova se haladok. Tanulni akarok, fejlődni! Úgy fejleszteni, tanítani a lovaimat, ahogy az nekik a legjobb. Nagy kudarc volt minden egyes nap, amikor úgy éreztem, nem sikerül valami. Nem látom, hol hibázok. Nem látom, mit kéne másképp csinálni.

Volt néhány alkalom, mikor vééégre fel is ültem. Lovagoltam. Amit a földről gyakoroltunk, Artemisz annyira készségesen megcsinálta… hihetetlen jó érzés volt.

Általában lefilmezem, amikor lovagolok. Hogy visszanézhessem, vegyem észre a saját hibáimat. Na hát minden boldogság elmúlott, mikor megláttam, hogyan lovagolok

A mai napon Artemisszel és Záporral is teljesen új dolgokat próbálgattam. Földről. Mindketten nagyon figyeltek, és látszott rajtuk az igyekezet, ahogy próbálják teljesíteni a feladatot. Nagyon élvezetes volt együtt dolgozni, “elmagyarázni” nekik valamit, látni rajtuk, hogy megértik, újra és újra megpróbálják, egyre ügyesebben, amíg sikerül.

Sok ilyen pillanat van a lovakkal való munka közben, legyen az kézen, futószáron, vagy nyeregből. Az elmúlt hetekben többször megleptek, együttműködőek voltak új, nehéz helyzetekben. Minden alkalommal, amikor kimegyek a loivakhoz fáradtan, nyűgösen, vagy szomorúan, mosolyogva jövök el tőlük

Néhány szép képet csinált rólunk Kriszta. Az egyiket összehasonlítottam egy 4 évvel ezelőtti képpel… Meglepett, Artemisz mennyit változott. Szebb lett És rájöttem, hogy nem érdemes magamat ostorozzam. A legtöbbet teszem, amit éppen tudok. Haladok, ha nem is veszem észre éppen.

És, ami a legfontosabb, nem ez a LÉNYEG! Persze, fontos. De a legfontosabb az, hogy (nyerítve fogadnak ), mindíg mosolyogva, feltöltődve, boldogan jövök el a tõlük. Ezt az érzést keresi mindenki, aki újra és újra lovak közé vágyik.