Általában mit csinál az ember, ha a lovának “rossz napja” van, ideges, megijed mindentõl, mindent félelmetesnek lát éppen?

Régen azt tanultam, adjak neki feladatot, kössem le a figyelmét, akkor megnyugszik. Meg azt, hogy ne hagyjam, hogy azt csináljon, amit akar. Vagy futószárazzam, hogy fussa s ugrabugrálja ki magát, “engedje ki a gõzt”.

Most teljesen másképp tanulom megoldani ezeket a helyzeteket… figyeljek oda rá, mi az, ami zavarja. Hagyjam, hogy nézze meg alaposan. Várjam meg, hogy nyugodjon meg annyira, hogy tudjon rám figyelni. Ha gyakorlok vele, figyeljem meg, mi az a gyakorlat, ami neki könnyen megy, ami nem teszi még nyugtalanabbá. Ha egy gyakorlat túl nehéznek bizonyul, lépjek vissza, s egyszerűbbet kérjek tőle. Lehet gyakorolni ilyenkor, hogy rám figyeljen, s a segítségeimre, azt jutalmazni s dicsérni.

A minap kipróbáltam kicsit mindkettőt… A fejemben megvolt a terv… futószáron dolgozunk. Csinálunk átmeneteket, használunk néhány kavalettit… igen ám, csakhogy annyi zavaró tényező akadt, ráadásul még a szél is fújt… Artemisz egyre idegesebb lett, nem tudott figyelni. Valamennyire teljesítette a feladatokat, de nem úgy, ahogy szokta és ahogyan szerettem volna. És nem jobb lett ahogy teltek a percek, hanem rosszabb. Régen ilyenkor hagytam volna, hogy kifussa magát, s mikor elfárad, s “megnyugszik”, majd dolgozunk… most mikor már az ijedezős, ugrabugrálós, rohanós szintre értünk, s láttam, hogy fokozódik a dolog, megállítottam, mert láttam, hogy nem fog működni. Hagytam állni, vártam, hogy nézze meg alaposan, amit a messzeségben ijesztőnek talál, amíg szeretné. Aztán kértem, hogy rám figyeljen. Földről dolgoztam vele, olyasmit, amit sokat gyakoroltunk mostanában. Minden sikeres feladat után megdicsértem, s hagytam picit pihenni, nézelődni még. 5 perc se kellett, s teljes nyugalomban teljesítette a feladatokat. Időnként még elvonta a figyelmét a hangos zúgás a domboldalban, meg a szélfútta táj, de összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint előtte. Figyelt, együttműködött, koncentrált. Futószárazni ismét nem próbáltam vele, örültem, hogy ilyen szépen dolgozik, s mikor mindent teljesített, legelni hagytam jutalomképpen. De a legelőre kötőfék nélkül vezettem ki, ami azelőtti állapotban elképzelhetetlen lett volna